Milyen az a „Japán Nemzetközi Nyelvvizsga”?

by Juhász Attila
Japán nyelvvizsga
JLPT, azaz Japanese-Language Proficiency Test, magyarul: Japánnyelv Képességi Vizsga. Ez egy nemzetközi nyelvvizsga, ami azt jelenti, hogy a világon gyakorlatilag mindenhol elismerik. Magyarországon évente kétszer rendezik meg Budapesten – Július és december első napjaiban. Aki Japánba szeretne menni, és ott igazolni nyelvi jártasságát, annak mindenképpen JLPT bizonyítványra van szüksége. Aki Magyarországon szeretne japán cégnél dolgozni, annak szintén egy JLPT tesztet kell felmutatnia. Más egyéb felhasználási célra viszont honosítás szükségeltetik. Hogy ez miként zajlik; illetve, hogy hazánkban milyen egyéb utakon lehet japán nyelvvizsgára szert tenni, ebben a cikkben most nem fogok írni. Nézzük meg viszont a JLPT szintjeit! Összesen 5 szintet különböztetünk meg: N5, N4, N3, N2, N1. Az N5 a legkönnyebb, míg az N1 a legnehezebb szint. Ha külön-külön megpróbáljuk megvizsgálni az egyes szinteket, akkor az látszik, hogy az N5 nagyjából arra jó, hogy biztonsággal utazhass Japánban. Az N4 már arra is alkalmas, hogy bármilyen témában beszélgethess, vagy Japánban kékgalléros munkát vállalj. Az N3-as szint már alkalmassá tesz a fehérgalléros munkákra is. Általában a különféle japán ösztöndíjak is ezt a szintet várják el a jelentkezőktől. Az N2-es szint amolyan nyelvi szakvizsgaként értelmezhető, mivel itt már megjelennek a szakmai nyelvek: Politikai, jogi, gazdasági, orvosi, stb. témákban. Az N1 pedig nevezhető egyfajta „anyanyelvi szint”-nek, ahol végül bármilyen nyelvi formula vagy kifejezés előjöhet. Én úgy tapasztaltam, hogy kb. 1 év tanulást lehet minden egyes szintre számolni, úgyhogy elméleti szinten 5 év alatt lehetne elérni a legmagasabb szintre. A vizsgák tartalmáról itt most nem írnék részletesen, annyit azonban feltétlen tudni kell, hogy ez egy írásbeli teszt, és valóban „csak” teszt, a szó egészen konkrét értelmében. Tehát „csak” annyi a vizsgázó dolga, hogy bejelöli a helyes választ a felkínált négy lehetőség közül. Szóval nem kell sem beszélni, sem írásban szöveget alkotni. Ez egyfajta könnyebbséget jelenthet sokak számára. Hallás utáni szövegértés persze azért van, de itt is csak a passzív megértést tudják lemérni, az említett teszt-jelleg miatt. Azt gondolom, hogy a JLPT egy nagyon okos és praktikus nemzetközi vizsgarendszer, amelyre afféle önálló „iparágazat” épült napjainkra. Temérdek könyv, feladatlap, és segédanyag született már, amely mind kiváló segítséget nyújt az adott szintű vizsga elnyeréséhez. Az internet tele van leírásokkal és beszámolókkal, amelyek szintén nagyon hasznosak. Érdemes külön a YouTube-on is nézelődni, különféle videós tartalmakat keresni. Valójában épp a vizsga nemzetközi mivolta végett annyiféle segítséget találhatunk az interneten keresztül, hogy aki valóban beleáll a feladatba, annak tulajdonképpen 100%-ban garantált a siker. Végül írnék pár sort arról, hogy kinek ajánlanám ezt a fajta japán nyelvvizsgát. Először az jut eszembe, hogy igazából mindenkinek, aki japánt tanul. Szerintem ez egy nagyon alacsony költségű vizsga, amely sokat adhat a diákok számára. Maga a felkészülés időszaka is izgalmas lehet, folyamatos motivációt adhat. Elérendő célként is megjelenhet, mivel ez egy valóban hasznos bizonyítvány. De mindössze próbaként, saját tudásunk tesztelésére is kiváló. S végül, a nyelvvizsga eseményén számtalan más japánnyelv-tanulóval is megismerkedhetünk: Olyan „bajtársakra” lelhetünk, akikkel megbeszélhetjük szakmai kihívásainkat, vagy akár közösen is gyakorolhatjuk a nyelvet. A JLPT-vel kapcsolatos további információkért ajánlom áttekintésre a www.jlpt.jp weboldalt. További tájékoztató anyag a KRE japán tanszéken érhető el. Valamint bizalommal ajánlom a budapesti Japán Alapítvány könyvtárát is, ahol magyar nyelvű kiszolgálás mellett tudunk válogatni a rengeteg japán nyelvű könyvből, tankönyvből, segédanyagból. Eredményes és izgalmas nyelvvizsga-felkészülést kívánok mindenkinek!

Érdekelhet még

6 hozzászólás

generic antibiotics online pharmacy 2026.04.01. - 18:01

generic antibiotics online pharmacy

generic antibiotics online pharmacy

prevacid 30 mg otc 2026.04.02. - 15:02

prevacid 30 mg otc

prevacid 30 mg otc

doxycycline for uti 2026.04.02. - 16:49

doxycycline for uti

doxycycline for uti

zoloft tablets 2026.04.03. - 18:28

zoloft tablets

zoloft tablets

metoprolol succinate 50 mg tablet 2026.04.05. - 21:22

metoprolol succinate 50 mg tablet

metoprolol succinate 50 mg tablet

diflucan generic 2026.04.13. - 00:17

diflucan generic

diflucan generic

Comments are closed.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmaz. Honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogad Tájékoztató