Miért fontos a bajtársiasság két férfi között…?

(A mellékelt kép egy 1847-ben készült tükrösön látható népi ábrázolás, az ún. „verekedő betyárok”, akik nyilvánvalóan nem ellenségként állnak egymással szemben, hiszen akkor Isten Háza egészen biztosan nem ölthetne formát kettejük között!)

Ezen írásban a férfiak egymáshoz való kapcsolódásáról szeretnék írni. A modern kór (igen, direkt hosszú „ó”-val!) társadalmi berendezkedésének, valamint a mesterségesen szított érdek-ellentétetek kiéleződése folytán egyre nagyobb szakadékok tátonganak férfi és férfi között. Mai világunk azt igyekszik elhitetni velünk, hogy mi férfiak kizárólag egymás riválisai, sőt ellenségei lehetünk: Hisz farkastörvények mentén orozzuk el egymás elől a jó üzleteket és a jó nőket, valamint hideg szenvtelenséggel tapossuk vértócsába a gyengébb hímet, amennyiben érdekeink így kívánják. Ez jól rímmel arra a világon mindenütt érvényben lévő jelmondatra, miszerint: „The business of the business is the business.”. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan, az ezt elfogadni képtelen pasik számára felkínálja a langyi cukifiú kreált szerepkörét: Itt húzhatja meg magát az, aki inkább a szeretet, az együttérzés, és a béke mellett tenné le a voksát. Ezzel is csak nyerni tud a piacgazdaság, számukra is van eladásra szánt „termék” bőven. Az úgynevezett jóérzésű, úgymond klasszikus férfiértékeket tisztelő férfiak a peremre szorulnak, és a láthatatlanság rabságában sínylődnek. Mindennek eredményeként társadalmunk híján van annak a férfi-karakternek, amely képes erőt felmutatni „Odakint”, gyengédséget gyakorolni „Odabent”, amely ismeri a Család, a Haza, és az Isten eszméit, és más férfiakkal együtt bajtársias üzemmódban hat, alkot, s gyarapít…

Könnyen belátható, hogy amennyiben virágzó piacgazdaságot szeretnénk építeni, úgy mind a farkas-hím, mind a cuki-fiú hasznos bábjai a játéknak, ugyanakkor amennyiben ÉLHETŐ (és ÉLTETŐ) HAZÁT építünk, amely végső soron nem is annyira nekünk, hanem majd sokkal inkább az unokáinknak lesz üdvöt hozó, akkor beláthatjuk, hogy sokkal inkább van szükségünk arra a férfi-modellre, amelyik jelenleg olyan súlyosan van diszkriminálva, hogy az már kezd tragikomikussá válni. Írom ezt úgy, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mindenki, aki kísérletet merészel tenni annak az ártatlan kis kérdésnek a megfogalmazására, hogy mi lenne, ha esetleg némiképp megpróbálnánk megszemlélni azokat a bizonyos „klasszikus férfi értékeket”, az abban a pillanatban rohadt hímsovinisztává válik a felhördülő világ szemében, és onnantól fogva minden szava a gyűlöletbeszéddel egyenértékű.

Sok ezer éves kollektív emberi tapasztalat, hogy a férfiak akkor tudnak igazán nagyot alkotni, ha összekapaszkodnak bajtársias együttműködésekben, ám ennek fundamentuma nem a ma unásig szajkózott „Egyenlőség”, hanem épp ellenkezőleg: A mára szitokszónak minősülő „Hierarchia”, amely a mai értelmező logika szerint nem más, mint elnyomás, maradiság, kiszolgáltatottság; Egyenlő a legprimitívebb társadalmi berendezkedéssel. Holott a hierarchia nem jelent egyebet, mint hogy felismerem, és elismerem azt, ami nálam magasabb szinten áll; Anélkül persze, hogy önmagamat lefokoznám, kiszolgáltatnám, vagy értékteleníteném. Hosszasan lehetne ezt taglalni, ám rövidre fogva a lényeg ott búvik meg, hogy maga a hierarchia alapvetően nem az emberek egymáshoz fűződő viszonyáról szól, hanem a Valódi Értékek fel, -és elismeréséről, valamint őrzéséről, tovább-hagyományozási szándékáról. Egy hierarchikus berendezkedés sosem szólhat a magasabb szinten állók önkényuralmáról, vagy többlet-jogairól. És épp így nem szólhat a „rangsorban” alul lévők kiszolgáltatottságáról, vagy jogfosztottságáról sem. Valóban azt kell megértenünk, hogy e rendszerben sosem az egyén, hanem az Érték a fontos, amely aztán szolgálni hivatott az egész emberi közösséget itt és most, valamint a távoli jövőben is; Így aztán végső soron a részt vevő egyén üdvösségévé is válik természetesen.

Valószínűleg azért nehéz ezt megértenünk, mert mai világunk óvodás korunktól a versenyre szoktat bennünket: Figyelmeztetnek arra, hogy ölj, vagy téged ölnek meg! Egy ilyen filozófiára épülő társadalomban nehéz elhinni, hogy bátran alárendelhetem magam egy tőlem nagyobb és erősebb minőségnek, és hogy mindez nem fog az aljas kisemmizésemmé, kifosztásommá, megsemmisülésemmé válni. Hiszen ezt tapasztaljuk nap, mint nap. Zárójelben megjegyzem, hogy ezért volt szükség a jogra: Egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol bárki bármikor kihasználhat, kisemmizhet, kiirthat, ott egyszerűen muszáj bevezetni a jogot, amely a biztonság illúzióját adja a szegény állampolgároknak, miközben persze mindössze annyi történik, hogy megkönnyíti a jogalkotók dolgát a saját érdekeik minél hatékonyabb képviseletében, mindenki mással szemben.

Továbbmenve a férfi bajtársiasság ügyében, először is talán azt volna jó tisztázni, hogy mit is jelent voltaképp a „bajtársiasság”? Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, az ivócimbora még nem bajtárs. Talán a céges kollégák sem azok. Sőt, talán értelmiségi haverjaink sem, a Rotary Club-ból. A legtöbb férfi talán arra gondol, hogy bizonyára a „barátokról” lehet szó, amikor „bajtársakat” emlegetünk. Hmmm… A férfiak, és az ő barátaik… Mit jelent ez? Sajnos a legtöbbször mindössze azokat a régiségként polcunkon porosodó iskolai cimborákat, akikhez már szinte semmi más nem köt, mint a gyermekkori nosztalgia. Ezek a „barátságok” azonban a legtöbb esetben csakis arra jók, hogy beleragasszanak egy múltbéli állapotba: Hogy legyen kivel együtt keseregni azon, hogy annak idején a szalagavató banketten vajon miért is nem kértük fel táncolni azt a bizonyos lányt, aki természetesen a suli legjobb csajának számított, és egyedül a Feri merte fagyizni hívni, de hát a Feri már negyedikben egy hófehér kabrióval járt, amit a bankár apja vett neki a 18. szülinapjára; Nekünk bezzeg még csak biciklink sem volt, és gyalog jártunk, mint az állatok.

Szóval, mondjuk ki végre: A bajtársiasság abból a kölcsönös tiszteletből fakad, miszerint elismerem a másik férfi értékeit, és felismerem, hogy együttműködésünk során mindkettőnkből saját értékeink maximuma jön elő, természetesen a kettőnknél is nagyobb, úgymond nemes cél érdekében.

Számomra legelőször ez a harci művészetek gyakorlásakor vált megtapasztalhatóvá: Amikor nem az a fontos, hogy én „leverjem” a másikat, hanem az, hogy a kettőnk gyakorlása által felszínre bukkanjon az a tökéletes színvonalú harci művészet, amely mindaddig rejtve maradna, amíg nem akadna két olyan férfi, aki bajtársias alázattal el nem kezdené kimunkálni azt egymás között. Tehát bátran megállapíthatjuk, hogy két férfi között végül valami Valódi Érték manifesztálódik, amennyiben párosunk hajlandó a bajtársias együttműködés megvalósítására. Hiszen amíg ez a két férfi csak riválisként, ellenfélként, ne adj’ Isten ellenségként tud egymásra tekinteni, addig kizárólag a profit-termelés fog működni az Érték-teremtés helyett. S nyilvánvaló, hogy ez előbbinek mindenképp lesz legalább egy vesztese; Míg ez utóbbinak kizárólag nyertesei lehetnek, hiszen a megszülető Érték természetesen mindkettejük legnagyobb javára fog majd válni. Végső soron tehát a belénk mesterségesen ültetett „Káin-Ábel” létszemléletet szükséges meghaladjuk ahhoz, hogy képessé váljunk a bajtársias együttműködésre.

De vajon hogyan lehetséges mindez egy olyan világban, ahol minden az ellenkezőjét törekszik igazolni számunkra? Egyszerű: Azoknak a férfiaknak van ebben óriási felelőssége, aki már képesek működtetni a bajtársias létmódot: Nekik kell megmutatni férfi-társaiknak, hogy nem kötelező sem agyonütni egymást, sem pedig kiszolgáltatottá tenni magunkat. Persze nehéz vállalás ez, mert sajnos a legtöbb férfi olyan, mint a vergődő kutya, amelyik lábát véletlenül rókacsapda fogta meg: Belemar a kézbe, amely jó szándékkal nyúlna felé. Ennek ellenére ki kell nyúlni feléjük, és megmutatni, hogy akkor sem bántalak, ha te minden ok nélkül mégis a kezembe harapsz. Egyfajta szellemi fölény ez, amelynek érvényesülnie kell. Ezt fogja talán felismerni szegény férfi-társunk, és így fog szép lassan eljutni a megértés üdvözítő állapotáig. Így hosszú, és kitartó munkával talán eljutunk odáig, hogy erős és felelős férfiak egymással karöltve, a bajtársiasság jegyében együttműködve végzik majd szolgálatukat az Élet felé annak érdekében, hogy kettejük között mind újabb és újabb Valódi Értékek születhessenek meg mind az egyén, mind a közösség számára: Minden nemzet fölemelkedésért, és ezzel az egész világ megtisztulásáért.