„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!”, vagyis nem elég a felszínt kapargatni; Le kell menni a dolgok leges-legmélyére akkor is, ha ez nagy áldozattal jár! Így van ez akkor is, amikor az oktatási rendszeren szeretnénk javítani valamit.
A jelenségek világában járva számtalan dologból láthatjuk: Nagy a baj a közoktatásban! De ami igazán nagy baj, hogy mindenki csak ezeket a jelenségeket próbálja kiküszöbölni, teljesen eredménytelenül. Mert amint a földbe ütnek az egyik felszínen lévő jelenséget, egy másik lyukon máris előbújik egy újabb. Mint abban az ostoba vakond-csapkodós játékban…
Tudni kell, hogy minden rendszernek van egy felépülési módja, és ez pedig a következő: Nyilván a felszínen látható dolgok csupán jelenségek, amelyek mind az adott rendszer működéséből fakadnak. Azonban a működést sincs értelme hibáztatni, ugyanis az mind az adott rendszer szerveződési formájából adódik. S végül, fájdalom, de ezt a szervezetet sincs értelme „szerelni”. Mert ezt mindig az értékrend hozza létre. Ez minden rendszernek tehát az alapja: AZ ÉRTÉKREND!
Úgy gondolom, hogy amikor közoktatásról beszélünk, akkor az alábbi három kérdésnek az értékrend-mentén történő meghatározásával kellene kezdenünk:
– Mi a Tudás?
– Mi a Tanulás?
– Mi a Tanítás?
Ebben a három kérdésben kell először tisztázni értékrendünket. Én az alábbi megállapításokra jutottam:
1.
Tudás:
A Tudás egy olyan tapasztalat, amelyet integrált, így békénk van vele. Tudás csakis az lehet, amely releváns az adott ember számára, és amely jótékony hatással van őrá is, és a környezetére is.
Tehát:
– Tapasztalat, vagyis közvetlen megélhető folyamatok eredménye.
– Békénk, nyugalmunk van vele, vagyis fel tudjuk vállalni. Nincs düh, harag, sértettség, stb.
– Releváns és jótékony, vagyis felelősen használható, így építeni lehet rá.
Ezzel szemben mai világunkban, így nyilván a közoktatásban is, mire cserélték le a Tudást? Az információra. Információ, vagyis hír, amelyet nem kell integrálni, valamint teljesen mindegy, hogy releváns-e az adott egyén számára. Akár ártó hatása is lehet.
Tehát:
– Nem saját élmény, forrása kétséges, tartalma ellenőrizhetetlen, így hamis is lehet.
– Nem integrálható, így a béke-nyugalom helyett inkább csak feszültséget, zavart okozhat.
– Sokszor irreleváns, haszontalan, és romboló. Nincs mögötte felelősség, és építeni sem lehet rá.
2.
Tanulás:
A Tanulás mindig saját vágyból eredő, tapasztalatszerzés útján történő teljes átalakulása önvalónknak. Az elsajátítás után mások leszünk, mint előtte voltunk: Jobbak leszünk általa.
Tehát:
– Saját lelkesedésből fakad, és ez adja az erőt a tanulási folyamatokhoz.
– Folyamatok átélése, amely teljes lényünk totális átalakulását jelenti: Óriási lét-munkát jelent.
– Jobbak leszünk, legfőképp Emberi értelemben. Ősi vágy ez, egyfajta törekvés az Isten felé.
Ezzel szemben mai világunkban, így nyilván a közoktatásban is, mire cserélték le a Tanulást? Egy bizonytalan forrásból eredő, közvetítőn keresztül történő, passzív információ befogadásra. Csupán agyi-memorizálás történik. Így olyan információkat is képesek vagyunk tárolni, amelyek pusztítók vagy irrelevánsak. Mindez sokszor az egyén akarata ellenére kell végbemenjen.
Tehát:
– Nincs saját lelkesedés, így erő sincs a folyamathoz: Kiszolgáltatottságot okozhat.
– Csak passzív információ-beengedés zajlik; Egyetlen feladat, hogy a lélek szűrőjét kikapcsoljuk.
– Semmivel sem leszünk jobbak – Emberi értelemben egész biztosan nem.
3.
Tanítás:
Az önmagunkban rejlő Tudást közvetítjük azáltal, hogy őszintén és kendőzetlenül feltárjuk, megmutatjuk önmagunkat azok számára, akik ezt kérik. Lehet mindössze jó példával elől járva is Tanítani, ám ez sosem lehet erőszakos jellegű.
Tehát:
– A Tudás a Tanítóból (az emberből) fakad, Emberségében rejlik, ezért hiteles.
– Uralkodás a saját hajlamai felett: Emberi Úton rendkívüli előrehaladottság.
– Erőszakmentes, elfogadó, bátorító, segítő.
Ezzel szemben mai világunkban, így nyilván a közoktatásban is, mire cserélték le a Tanítást? Az információ passzív továbbításra. A „tanító” médium, ill. közvetítő szerepe: A hatalom által meghatározott információs csomagot adja le a diákságnak, kötelező jelleggel. Saját Embersége teljesen irreleváns, sőt, akár rossz ember is lehet.
Tehát:
– Csak átjátszó-állomásként, médiumként funkcionál. A leadott információkért nincs felelőssége.
– Embersége nem vesz részt a folyamatban. Csupán lecserélhető eszköz, a folyamat ellenőre.
– Kötelessége teljesíteni feladatát, ezért sokszor erőszakot kell alkalmaznia ennek érdekében.
Összegzés:
A Tudás, a Tanulás, és a Tanítás ilyen módon történt lecserélése egy olyan oktatási rendszert eredményezett, amely a nyugatias modernitásra épülő globális kapitalizmus számára nevel jóhiszemű fogyasztót, és olcsó munkaerőt. A mai oktatási rendszer arra szoktatja az újonnan felnövekvő nemzedéket, hogy kéretlenül, mérlegelés nélkül képes legyen befogadni bármilyen külső médiumtól származó, ellenőrizhetetlen információt, amely információt a hatalom tematizál számukra. Ez által irányítható, befolyásolható társadalmat kapunk, amely érdek szerint formálható, mozgatható. Hiába kerül be a rendszerbe egy-egy jó szándékú, becsületes, igaz lelkű Tanító: A rendszer maga nem fog megváltozni ettől, és végül bedarálja azokat, akik nem felelnek meg benne.
Nyilvánvalóan ember-ellenes, és élet-ellenes. Ám ezen változtatni kizárólag akkor lehetséges, ha lemegyünk egészen a rendszer értékrend-alapjáig. Amennyiben sikerülne az értékrendek válságán felülkerekedni, úgy rengeteg munkával bár, de képesek lehetnénk egy más rendszert is teremteni. Mindenki döntse el maga, milyen értékrendet kíván követni a fenti három, a közoktatást alapjaiban meghatározó tényezőt tekintve!